Rómában, mint a rómaiak

Rómában, mint a rómaiak

2014.02.05. 19:07

Rómában tégy úgy, mint a rómaiak - tartja a latin eredetű mondás. Ez akár a mottója is lehetne annak a honlapnak, amit ma ajánlunk  mindazok figyelmébe aki a világvárosokban nem pusztán turistaként, hanem igazi helyiként töltene időt. eye.jpg


A Spotted by Locals ugyanis a helyi városlakók kedvenceit gyűjti egy helyre, közösségi alapon. Természetesen a helyiek javaslatai applikáció formájában is elérhetőek. Ugyan nem vált ki egy útikönyvet, de ha a legfőbb nevezetességek megtekintése után, vágynál a lokális életérzésre, akkor mindenképp van helye az applikációnak a zsebedben.

Screen Shot 2014-02-05 at 18.56.31.png

A lehetséges merítésből, ami pillanatnyilag 56 várost jelent, mi tesztelésképpen Londont néztük meg, ahol elég gyakran megfordulunk és számos barátunk illetve saját tapasztalataink révén, már valamit sejtünk a városról. Azért még így is egy  komolyabb lista jött össze a következő látogatáskor megtekintendő helyekből.flashback-london-(by-andrew-sidford).jpgPéldául találtunk egy helyet, ahol egész nap lehet reggelizni. Azt hiszem, egy ilyen lehetőség jóságát nem kell hosszasan magyaráznom. De egy általunk eddig nem ismert bakelit lelőhelyre is felfigyeltünk. Emellett nagyon valószínű, hogy az egykori állatkórház helyén működő mozit sem fogjuk kihagyni. Persze, nem akarnánk a saját ízlésünket erőltetni, szóval a legegyszerűbb, ha körülnézel a honlapon.

Legyél te is Urbanista! Csatlakozz Facebook közösségünkhöz. Itt.

A blogot az Urbanista kizárólagos hazai forgalmazója, a Moving Red Kereskedelmi Kft. támogatja.

süti beállítások módosítása