Dear World

Dear World

2014.04.13. 11:57

Screen Shot 2014-04-13 at 10.41.31.png

David Fogarty fotós projektje a "Dear World" a 2013-as bostoni maratonon történt merényletnek állít emléket és támogatja a túlélőket az események feldolgozásában.

A Boston Marathont minden április harmadik hétfőjén, a Hazafiak napján (Patriots Day) rendezik meg az amerikai függetlenségi háború első csatáinak emlékére. 2013-ban mintegy 27 ezren futottak a versenyen. A tavalyi maraton győztese már két órája célba ért, amikor két nagyobb robbantás történt. A merényletben hárman életüket vesztették és 183-an megsebesültek. Számosan veszítették el valamelyik végtagjukat, és szenvedtek olyan sérüléseket, amely intenzív ellátást igényelt. Azonban ezek a számok pusztán a fizikai sérüléseket tudják érzékeltetni, a sokkot és a pszichológiai kárt nem. 

Fogarty arra kérte a túlélőket, hogy térjenek vissza a merénylet színhelyére és a bőrükre írva, mondják el üzeneteiket. A képek szimbolikája és maguk a képek is megrázóak, annak ellenére (vagy éppen azért), mert a túlélést, a továbblépés lehetőségét mutatják meg. 

Screen Shot 2014-04-13 at 10.10.15.png

Celeste Corcoran a testvérét várta a célvonalnál, amikor az első bomba robbant. "Azt írtam 'még mindig állok', mert megsérültem, elvesztettem mind a két lábam, de még mindig képes vagyok állni."

dear_world_boston_06.jpg

Sydney Corcoran, 18 éves "Mindenkinek vannak sérülései, de el kellene fogadnunk őket. Igazából mókás, hogy amikor a sebeim gyógyulni kezdtek és először néztem rájuk azt gondoltam, hogy ezek szörnyű emlékeztetők. Most pedig alig várom, hogy megmutathassam őket, mert hozzám tartoznak, a részemmé váltak."

dear_world_boston_05.jpg

Anya és lánya. Celeste és Sydney Corcoran.

dear_world_boston_07.jpg

Dave Fortier - a robbantásban meghalt Lu Lingzi emlékére (1989. augusztus 17. -  2013, április 15.) Dave hallása károsodott a merényletben és a fotózás alkalmával volt képes először beszélni az átéltekről. 

dear_world_boston_04.jpg

Elizabeth Bermingham, az idea marathon is fut.

dear_world_boston_13.jpg

Nick Yanni, Lee Ann Yanni férje. Krystle Campbellre (1983. május 3. - 2013. április 15.) emlékezik.

dear_world_boston_11.jpg

Dave Fortier első maratonját futotta, éppen célba ért, amikor az első robbanás történt. Elvesztette a jobb lábát és maradandó hallás károsulást szenvedett. A képen feleségével és lányaival látható. 

dear_world_boston_12.jpg

Roseann Sdoia, a második robbantás közelében volt.

dear_world_boston_08.jpg

Lynn Julian és a férje. Egy étterem teraszán ültek, amikor az első bomba robbant. 

dear_world_boston_09.jpg

Mike Lawn a Martin W. Richard Charitable Foundation csapatával készül a következő bostoni maratonra.

dear_world_boston_10.jpg

Lee Ann Yanni -  a merényletben elhunyt Martin Richard emlékére (2004. június 9. - 2013. április 15.)

dear_world_boston_02.jpg

Heather Abbott, a versenyt nézte egy közeli kávézóból, amikor egy szilánk eltalálta. A sérülés következtében elvesztette az egyik lábát.

dear_world_boston_03.jpg

Legyél te is Urbanista! Csatlakozz Facebook közösségünkhöz. Itt.

A blogot az Urbanista kizárólagos hazai forgalmazója, a Moving Red Kereskedelmi Kft. támogatja.

Képek: innen.

süti beállítások módosítása